3. rész
Ott hagytuk abba a történetet, hogy Iván jó alaposan belefetyelt asszonya puncijába, aki kéjes nyögések között, teste rángásával és hatalmas orgazmussal válaszolt, az izgatásra. Ezután az asszony kiküldte Ivánt a hálószobából. Szegény inas újra kangörccsel szenvedett, így a szobája sötétjében, hanyatt vágta magát az ágyon lehúzta a sliccét az öltöny nadrágjának és csak úgy a lyukon kivette kőkeményre duzzadt farkát. A szájában még érezte az édesen sós punci ízét, az orrában még benne volt a punciillat, majd a jobb tenyerébe köpött és elkezdte húzogatni a bőrt feszülő dákóján. Közben arról fantáziált, hogy asszonya gyönyörű testével négykézlábra ereszkedik előtte és a formás popsiját nézve, becsúsztatja édes puncijába a farkát, majd előre-hátra jár a formás popsi, miközben a farka ki-be jár a kellemesen szűk járatban.Lelki füleivel szinte hallotta az aktus csattogását,a mi perpillanat a farka csattogása volt. Közben egyre hevesebben verte a farkát, majd kisvártatva kifröccsent a hófehér spermája éppen a nadrágjára.
Ahogy feleszmélt, mérges lett magára hiszen, ma még meg kellett volna jelennie ebben a ruházatban. Gyorsan levette a nadrágját, alatta nem viselt semmit, hogy kimossa foltot. Miközben sikálta a nadrágját, elkezdett csörögni a szolgálati telefonja. Félredobta a nadrágot és gyorsan a telefonjáért nyúlt.
- Iván, most azonnal jöjjön a hálómba - hallatszott a parancs, a már oly ismerős hangon.
- Mindjárt asszonyom, de történt egy kis baleset és át kell öltöznöm.
- Nem kell Iván, úgy jöjjön, ahogy éppen most van.
Mit lehet tenni, Iván, ingben, nyakkendőben és alul semmiben elindult a háló irányába. Asszonya egy rohadt szexi vörös fehérneműben várta, négykézláb az ágyon fekve.
Iván, szégyenkezve elé állt és a két kezével takarta már nem is oly petyhüdt szerszámát. Éppen elnézést akart kérni, amikor az asszony közbevágott:
- Iván, ebben a házban mindenhol van kamera, a maga szobájában is. Arra lennék kíváncsi, hogy ki engedélyezte magának, hogy kielégítse férfiasságát, korábban a zuhanyban, ma pedig az ágyában?
Iván makogva, védekezni akart, de az asszony ismét közbeszólt.
- Jól van, semmi baj, viszont most a "büntetés" az lesz, hogy újra maszturbálnia kell, itt előttem.
Az asszony felült az ágyon, a szexi vörös fehérneműben szétfeszítette a lábát, majd a melltartóból kibuktatta csodás gömbölyded melleit és masszírozni kezdte őket. Iván egyre merevebb lett és nyelt egyet.
A nő tovább simogatta magát, félrehúzta a bugyiját és a csillogó punciját kezdte cirógatni.
- Na mi lesz, kezdjen bele, nem érünk rá itt egész nap!
A férfi megfogta a cerkáját és elkezdte húzogatni rajta a bőrt. Közben a nő simogatta egész testét és egy kicsit vonaglott is, h minél kívánatosabb hatást váltson ki. Az ujját a szájába vette és szopást imitált...Iván borzasztóan izgalomba jött, nem vágyott semmire jobban, minthogy megérinthesse a nőt és megmerítkezhessen csodálatos testében, de sajnos ehhez semmi joga nem volt, felhatalmazást pedig nem kapott rá.
Nagyon izgató látványt nyújtott a nő tökéletes alakjával, a gyönyörű fehérneműben, ahogy itt ott kilátszódtak belőle a lényeges részek. Iván egyre hevesebben verte a faszát. A nő arra kérte, hogy a mellére fröcskölje értékes nedűjét...Ezért hát a férfi közelebb lépett és hangos hörgések kíséretében, mindent a nő gyönyörű mellére lövellt. Izgató és szép látványt nyújtott, ahogy a nő bimbóin is folydogált a sűrű fehér folyadék.
És itt elválunk szereplőinktől és hagyjuk őket privát módon megélni a többi kéjencségüket.
VÉGE
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szubrina 2020.03.19. 18:06:35
TudodKi 2020.03.19. 19:04:31
TudodKi 2020.03.19. 19:05:25
Szubrina 2020.03.19. 20:41:16
The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2020.03.19. 21:58:49
Szubrina 2020.03.19. 22:15:40
btprg 2020.03.20. 00:01:01
Szubrina 2020.03.20. 00:26:13
TudodKi 2020.03.20. 08:21:05
TudodKi 2020.03.20. 08:21:59
TudodKi 2020.03.20. 08:23:24
btprg 2020.03.20. 10:28:53
Hát nem is lehet mindig egyetérteni... Az eredeti üzenetedre válaszolva (jött róla e-mail, nem is tudtam hogy lehet itt utólag módosítani), köszönöm az üdvözletet, néha majd benézek :) Főleg ha írsz homárra még pár ütős hozzászólást, amiről eszembe jut e blog.
Szubrina 2020.03.20. 11:09:34