Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kámaszubrina

2020. március 26. 02:10 - Szubrina

Kommentezőkhöz szóla

Egyszerűen elképesztő, h az utóbbi időben mennyi szart kaptam, konkrétan kifordítottak önmagamból ezzel a sok provokációval, azért válaszolgattam olyan minősíthetetlen stílusban a kommentekre, de tudom vállalni. (kicsit törölgettem, amennyihez volt türelmem) Bizony, több napnyi folyamatos provokáció, kihozta belőlem a Sátánt, viszont inkább úgy döntöttem, h elkerülöm azokat az embereket, akik maguk mellé a sárba akarnak rántani engem. Basztatnak az alkatommal, amit pl. nem is látnak, tehát egyszerűen nem is értem miért zavar ez itt bárkit is. Basztatnak azzal, h őszinte vagyok, kamuzhatnék, magamnak egy életet, mint MA vagy JJ, h hű de fasza vagyok és minden happy, aztán meg az lenne az életem értelme, mint nekik, h egy általam mélyen elítélt és lenézett lány blogja alatt ismerkednék a blogja alá özönlött pasikkal.:DD

Sírok (röhögök), de komolyan...ezt a blogot én évek óta vezetem, hónapokig, félévekig nem szoktam rá írni, de ha idejövök, mindig azt látom, h a blog akkor is él. Oké kommentek nem nagyon vannak, mert hát geci lusták az emberek, beregisztrálni meg minden...ráadásul telefonról kifejezetten nehéz is, mert nagyon szarul van kialakítva a mobilos verzió. innen is csókoltatom az IT-seket. Jelzem pl. nickekre nem is lehet a mobilos verzióban kattintani a kommentfalnál, csak ha áttérek a teljes verzióra. Csodálkoztam is, amikor mki a háttér miatt rinyált, amit használok, miközben a telefonos verzió sima fehér volt..Hát itt mki laptopról olvas?:O

De pl. az a vád, h recskázni járnak ide emberek, sztem ez akkora faszság, ha én recskamatyi lennék, akkor felmennék redtube-ra vagy mittomén, de tuti nem egy duckó csaj agymenéseire akarnám kicsapni...az már más, h idejön, mert egyébként is olvas és véletlenül feláll a fasza, mert a szexuális fantáziám magával ragadja.

Kábé bárki, aki a blogom kommentfalára pofátlankodott az utóbbi hetekben, önjelölt pszichoanalitikusnak képzeli magát és meg van győződve róla, h ő maga tökéletes, de bezzeg én hű, hát nekem aztán van miben fejlődni, meg a kedvencetek a szembe megyek az autópályán:DDD Honnan a redvás kurva isten faszából veszitek ezt a borzasztó nagy önhittséget, h ti bezzeg tökéletesek vagytok, ti bizonyos, h jobbak vagytok nálam? Atyaúristen, ez mindennek a teteje. Minden ember más és bizony nekem nem kell fejlődnöm semmiben 38 éves vagyok és jelentem már hosszú évek óta kész vagyok. Nyilván nekem is vannak hibáim, de kinek nincsenek? Persze ezek nem olyan dolgok, amik akkora horderejűek lennének.

Ilyen vagyok, nagyon is szerethető (sokan szeretnek is) és én is van akiket szeretek. Az tetszett a legjobban, amikor a minap azt akarták elvitatni tőlem, h én különleges vagyok, hát persze, hogyne, minden második nőnek ilyen gondolatai vannak, mint nekem, meg le is írják, ahogy én, jahh nem...meg akkor hogy is van ez, h csak én megyek szembe az autópályán? Ha olyan hétköznapi vagyok, akkor sokan megyünk szembe?

Jobb lesz nekem, ha visszakapja a blogom azt a nyugalmat, mint azelőtt, nem akarok megfelelni senkinek azzal, amit írok, azt szeretném írni, amit szeretnék, ha tetszik valakinek, akkor olvassa, ha nem akkor meg ne, hanem kódorogjon el a retkes kurva anyjába. Tiszta sor az egész, ne engem akarjon má megváltoztatni, h bejöjjek ezen illetőknek.

Eleve, nem társkeresési céllal írtam ezt a blogot, az totál véletlen, h közben meg szeretnének ismerni férfiak és én hülye nyitott voltam rá, de nyugi, észbe kaptam a pszichopatának, meg a többi féregnek köszönhetően, nem fogom kiadni magam soha többé senkinek. Aki ezután szeretne tőlem valamit, hát bocsi, így jártál.

duci3.jpg

 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szubrina.blog.hu/api/trackback/id/tr7815558408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wolfasz (törölt) 2020.03.26. 10:51:14

Ha el akarod kerülni a nálad okoaabbakat, akkor máshova se írj te dagadék geci.

DorkNet 2020.03.26. 12:39:39

@Wolfasz: kedves farkaspunci. Miután lettetél egy online okj helyesírás tanfolyamot légyszíves jelezz vissza, hogy okosabb vagy okooaabb. Nagy a különbség. Viszont elképesztően szórakoztató vagy.

Szubrina 2020.03.26. 13:02:29

@Wolfasz: Nincs ilyen kapcsolat közöttünk. Te kis balfasz mész a lecsóba!

Lorrh 2020.03.26. 13:10:46

Én innen kívülről azt látom, hogy ilyen olyan emberek jöttek ide kommentelni. Nem nagyon dicsérgettek téged Szubrina, ez tény. De amikor például WR leírta a saját gyerekkori szexuális élményeit, amiben meg sem említett téged, akkor minősíthetetlen hangnemben elkezdted őt gyalázni.
Innen kívülről az látszik, hogy alaptalanul durván megtámadsz embereket, alpári modorban. Amire ők nem szolgáltak rá.

És azokat, akik ezekkel a fikanickekkel jönnek és alpári paraszt módon idekommentelnek, ezeket meghagyod és beszélgetsz velük.

Ez nem húz le téged? Azt hiszed ez vicces és milyen jó leoltod őket?

Szubrina 2020.03.26. 13:18:27

@Lorrh: Én meg azt látom innen kívülről, h véded a másik nemibajost, mert te is az vagy.
WR talán az első kommentjében nem volt gecipatkány velem, azóta mindben engem támad.
Wolfaszt már tiltottam, nem kell siránkoznod miatta.

Tulajdonképpen te vagy a felelős minden bántásért, amit kaptam, azzal h idekommenteltél a blogomra én meg odavonzódtam, ahonnan idejöttél.

A pszichopatát is onnan szedtem össze és most már kiderült, h a másik is pszichopata.

Egy belterjes, szar életű banda vagytok, akik mindent össze akarnak tiporni, ami náluk egy kicsit is jobb vagy érdekesebb. Ez egyébként egy minta...több blogra is odaszarsz rendszeresen, aztán jön a banda utánad?

Homáron is van egy ilyen banda, beírja a posztoló a problémáját, h igazságtalanság érte és kábé a kommentelők 90%-a azt hajtogatja 500-as kommentáradatban, h a posztoló egy hülye...

Szánalom a köbön, amit műveltek.

Lorrh 2020.03.26. 13:30:16

@Szubrina: nem kell senkit védenem. WR-rel már én is többször veszekedtem.
Igen, a méregtelenítós témábna jól összevesztetek.
De ez hogy jön ahhoz hogy a másik posznál elkezdesz vele anyázni teljesen váratlanul?
Erre válaszolj anélkül hogy engem minősítgetnél.

Lorrh 2020.03.26. 13:37:05

@Szubrina: Homáron én már akkor röhögtem az Edé-s poszton amikor az megjelent 2008-ban homar.blog.hu/2009/01/22/ede_3
Azok még szép idők voltak, akkor még senki nem engedte meg magának azt a szitkozódó hangnemet amit te is használsz.

És igen, a homáron is tapló lett a társaság terézágyúval az élén.

Szubrina 2020.03.26. 13:38:31

@Lorrh: Az van, h attól, h valaki mézesd, mázasan aláz, attól az még bántó és alázó. Én viszont őszinte, szókimondó stílusban basztatom vissza, nem sunyi, kúszómászó modon az embereket.

Ennyike.

Lorrh 2020.03.26. 13:42:57

@Szubrina: jaja anyósom volt ilyen: ami a szívemen az a számon, ő azt hitte az őszintesége milyne jó. De nem. Valójában hideg szívű érzéketlen faragatlan primitív volt.

Na, de már letiltottad őket, miért nem örülsz ennek? Képes vagy odamenni a sorozatrandizóra és folytatni, amit innen kitiltottál? Miért teszed ezt? Miért?

Szubrina 2020.03.26. 14:24:13

@Lorrh: ja mert írnak...de am nem kéne
Kámaszubrina
süti beállítások módosítása