Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kámaszubrina

2020. április 20. 10:19 - Szubrina

Korona-blog 04.20.

Reggel korán keltem, h az idősávomban eljussak a pékségbe. Úgy tűnt előttem nem áll senki, meg is lepődtem, mert a kerítésig szokott állni a sor. Benyitottam bent még volt valaki, erre felálltak a munkások (2), hogy "Hö ők is sorban állnak" Ez erősen túlzás, mert ültek, mint egy kupac szar, a sorban állás fogalmát abszolút nem merítették ki. Bent a kollégájuk volt, aki hozta nekik a kávét, aztán ott kérdezgették, hogy tiszta volt-e a pohár, kezet mosott-e a nő meg ilyenek, nem tűnt poénnak, de ha ennyire félnek, mi a picsáért nem otthon főznek kávét?

Lassan lehet megkövethetem Reactort, kezdem azt hinni a vírus nincs. Akkor kezdtem gyanakodni, amikor láttam azt a felvételt, ami amerikában készült egy doki halálos nyugalommal beszél arról, h jujj de durva a helyzet, aztán mutatnak tök üres kórtermeket, megpróbálom megkeresni, nem találom, de egyik videó sem tűnik valami hitelesnek, azt, h így meg úgy rengeteg ember, az se igaz, alig fekszenek, mindig egy csomó üres ágy van mindenhol. Kicsit sürögnek, forognak a nővérek, mint a vészhelyzetben a kamera előtt, de valódi tömegnyomort, valódi szenvedést nem látni. Jahh, mert nem mutatják, há peeeersze... Jah, egyébként Reactor egy kibaszott nagy fasz, aki követi a blogom az tudhatja, h volt egy időszak kb. egy hónappal ezelőtt, amikor betalált itt pár féreg kommentekben, aztán kitiltottam őket innen a picsába, Reactor meg elkezdett velük rólam a hátam mögött cseverészni.

Röpködtek ott a kedves jelzők rólam, véletlenül rátaláltam a blogra, ami alatt rólam pofáztak, gusztustalan, most mit mondjak erre, van akivel évekig jó a kapcsolatom, aztán nem jövök össze vele és bosszúból elhord olyanoknak, akiket két perce se ismer? Hát igen roppant emberséges na. De nem érdekel, hiszen éppen ezért nincsenek barátaim sem, nem fogok kígyót melengetni a keblemen. (ciciszex)

A lényeg, h végigikérdezgettem az összes ismerősömet, hogy ők ismernek-e valakit, aki ismer valakit, akinek a nagybátyjának a másodunokatestvérének az ismeretségi körében van-a valaki, aki koronás és hát azt kell mondanom, h senki. Pedig kicsi ez az ország ahhoz, h se lottónyertesből, se koronavírusosból senki ne ismerjen távolról se senkit, aki elkapta. Főleg, h egy kisvárosban dolgozom, ami úgy működik, mint egy falu, mki tudja, h ki kivel, hol és mikor, sőt már van olyan, aki ott állítólag koronás (a helyi média szerint), mégsem ismeri senki és senki sem tudja ki lehet az, roppant különös. Ami eléggé érthetetlen számomra, amiket kis hazánkban tesznek, bizonyítottan súlyos beteg embereket pakolnak ki a kórházakból, hogy felszabaduljanak ágyak, egy olyan betegség miatt, amit nem is biztos, h egyáltalán elkap valaki???? Aztán ami még furcsa, hogy sokunkon állítólag tünetmentesen átment a betegség, ez mi, ha nem kamuszagú:O Nah igen a császár új ruhája van de nincs?

Jó közben tény, h Homáron valaki ajánlott nekem egy videót, ami szintén túlontúl meggyőző volt és hát ugye, a háttérhatalmak sem tétlenek...migránsok, klímakatasztrófa, koronavírus...elborult céljaik érdekében, bármit bevetnének. Viszont óvatosnak kell lennem, mert nem lehet tagadni ezt sem, ahogy a holokausztot se, dehát nem is tagadom, csak egyelőre kételkedek egy icipicit.

Őszinte leszek nagyon vegyes érzéseim vannak a vírussal kapcsolatban, hol örülök neki, hol nem, hol abban reménykedek jó vége lesz, hol attól félek, h nem. Különösebb kihatással nincs az életemre egyelőre, annyiban, h ritkábban vásárolok, ebből remélem az következik, h majd fogyni fogok. Meg, h lázmérés van a munkahelyemen és minden alkalommal megállapítják, h 34 fokos vagyok. (??)

A srác, akiről az előző előtti blogomban írtam, h alakulnak vele a dolgok, beleolvasott a blogomba és "dobott" mert ugye a kollégámmal flörtölgetek. Sztem nem ez volt az igazi oka, hanem, h lusta és azon kívül félti magát ő is, h nem akar sérülni, egyrészről megértem, bár elmondtam neki, h ez a kollégás dolog nálam inkább önbizalomnövelő, mint bármi más, de ő fél, h nem tudnék hűséges lenni, miközben az ő legjobb barátja egy nő. (????:O)

Igazából sajnálom, mert baromi jókat beszélgettünk vele, meg kiderült, h neki is nagyon bejön a szexben, ami nekem, h én ellenkezek, ő meg erőszakoskodik...még soha senkivel nem tudtam ezt a vágyamat kiélni, de sebaj, lehet ennek így kell lennie. Azon kívül már azt tervezgettük, hogyan tudnánk a kijárási korlátozásnak megfelelően találkozni, persze szigorúan két méter távolságra egymástól.

Tegnap este dőlt el, h akkor ez most így ennyi közöttünk, kicsit sírtam és nagyon nehezen tudtam elaludni, az e-mailemet frissítgetve, hátha meggondolja magát, de ma reggelre sokkal jobb az egész. Tök jó dolog, amikor az ember előtt áll valami nehézség és azt tanácsolják, aludjon rá egyet, mert másnapra egy kicsit mindig tisztább lesz a kép. Így is lett, biztos ez van a sors könyvében.

Majd szexterápiával gyógyulok, ugyan is egy régi fiúbarátom (extrákkal) meg egy kifejezetten szexelőtársam is megkeresett, meg van még egy volt kolléga, akivel piás beszélgetés után, mindig szex-szel zárjuk le a dolgot, eddig a srác miatt koccoltattam őket, de most már nem fogom. Sőt azon jár az agyam, h direkt úgy akarom időzíteni, hogy mindhárommal egy napon kúrjak. Ha már durvulunk, akkor azt keményen kéne, nem csak akárhogyan.

Ha engem egyszer dob valaki, annak tisztában kell lennie vele, h nálam nincs visszaút. Ezt csak miheztartás végett írom, kedves x. Még véletlenül se reménykedj benne, h ezek után szóba állunk. Hogy még nehezebb legyen számomra az élet, az októberi szívtörésem főszereplője, visszajött a munkahelyemre, mert a németországi munkáját elveszítette és amikor találkoztunk, akkor azt mondta, h majd szeretne velem beszélni...cöcöcö, várom is egy kicsit, mert úgy elfogom küldeni a kurva anyjába, hozzám visszaút nincs, ha egyszer eldobott. Ebből senki kedvéért nem engedek, soha.

 

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szubrina.blog.hu/api/trackback/id/tr4215625342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Amatőr_ 2020.04.20. 22:04:14

A srác azért nem dugott meg, mert mással flörtölgetsz?

2020.04.20. 22:27:55

@_Amatőr_: Na most látod! Vannak még ilyen lúzerek, akik nem egy redves kurvával képzelik el az életüket. Fura mi? Ez a világ ismeretlen neked.
Mondjuk tényleg lúzer, ha ezzel a kirakatba rakott lelki nyomorral akart bármit is :-)
De te sem vagy százas, hogy itt lebzselsz.

_Amatőr_ 2020.04.20. 23:24:08

@kritikus intrikus: Attól még simán megdughatta volna Szubot, hogy megtudta ennek a blognak a létezését.
Azt azért ne hagyd ki a sztoriból, hogy a srác azt akarta, hogy a csaj az ő házában kurválkodjon és a bérleti díjat természetben rendezze, szóval ő sem az a hősszerelmes típus.

dearx 2020.04.20. 23:47:01

Amatőr, te méltó vagy a nevedhez. Ha már bejött a képbe a "lúzer", akkor ecsém te bizony a béka segge alatti szar alól indulsz, mert kibic vagy. Miután ezt tisztáztuk térjünk rá arra, hogy meghághattam volna. Ja. Ez úgy van, hogy nem biztos, hogy mindenhez/mindenkihez van az embernek gusztusa. Olyan is van, hogy nem adja az ember egy bizonyos szint alá, sem külsőben sem morálban, olyan is van, hogy +- egy rovátka (tehát, hogy megvolt-e rohadtul nem számít semmit). Nyilván számodra ez mind értelmezhetetlen dolog.
Most az, hogy én mit akartam(meg mondjuk mi célból) azt fedje jótékony homály inkább. Legyen elég annyi, hogy unatkozom.

Kritikus neked meg annyit, hogy legyél magaddal szemben is kritikus, mert úgy beszopod díptrótosan a lófaszt, hogy csak azt veszed észre, hogy a kakilókádon gyün ki a vége. Redves kurvának titulálod ezt a nőt, de azért itt vered magad tetszelegve az "okos" ember szerepében azt bazd olyan sötét vagy, hogy melletted a nigger fasza neoncső.
Lófaszt szórakozni jársz te ide öcsém, más életén/nyomorán élősködsz, mint valami kibaszott parazita, és még te gondolod magad "jobbnak, többnek". A belem kifordul tőled bazmeg, mer az amatőr az buta, mint a segg, neked meg -bár nem sok- de annyi eszed van, hogy az alapszintű gondolkodással azér csak megpróbálkozhatnál. Szóval a másik faszt szánalmassági versenyben simán lekörözted.
Ez a nő olyan, amilyen de legalaább őszinte, ti meg itt csámcsogtok a lófaszon hát basszátok meg ez tényleg a legalja.

Szubrina 2020.04.21. 00:30:59

@_Amatőr_: Képzeld vannak még olyan férfiak, akik értékelik, ha egy nőnek van esze, és stílusa (ha nem ismertél volna rám, ez lennék én.):DDD Szóval igen, úgy nézett ki ez bizony több lesz egy dugásnál, pedig el se mesélem honnan indultunk...

Szubrina 2020.04.21. 00:33:30

@kritikus intrikus: Ez valami elképesztő, ha egy nő frigid az ágyban, fekszik, mint egy fadarab, akkor az a bajotok, ha meg szereti a faszt, akkor az.
Még jó, h nem akarok nektek megfelelni. Seggarc!
Te minek vagy itt, ha ennyire nem tetszem, mazochista vagy vagy mivan?

Szubrina 2020.04.21. 00:41:19

@dearx: Jól lejárattál a kommenteddel, de tudod mit leszarlak téged is, örülök is, h kavarásztam a kollégámmal, mert így kiderült, h milyen vagy valójában és mit gondolsz rólam valójában...nem mész egy szint alá? Hehe...na jó tényleg hagyjuk ezt, élőben elég sok ember áll sorban értem, jó nagy gáz nő lehetek mi? Ha egyszer lesz egy férfi, aki kűzd értem, ahhoz tuti, h hozzámegyek, ez az "Ugorj a faszomra, ha nem akkor nem kellesz!" számomra nem elég jó ajánlat. Ez van.

Csak sajnálni tudom azokat, akiknek nem tetszik, a személyiségem és a gondolataim, mert ennek ellenére idejárnak és elolvasnak, én csak olyasmit olvasok, ami érdekel, ami szórakoztat és ha így van, akkor nem írom a blog alá, h ez de szar. Az élet kibaszott rövid, az idő a legdrágább, hasznontalanságokra én sosem baszom el, mindig okkal, céllal teszek dolgokat. ezt tudom ajánlani mindannyiotoknak, töltsétek haszonsan az időtöket és ha a blogom számotokra nem az, akkor húzzatok el a véres gecibe!

_Amatőr_ 2020.04.21. 01:11:32

@Szubrina: Így már világos, köszi

Szubrina 2020.04.21. 01:17:31

@_Amatőr_: Amúgy azért nincsenek kommentek, mert normális komment nem jött, csak szapultak engem reggeltől estig, mguntam, tiltottam mindenkit.
Ide azért ne jöjjön senki. Ilyen mérgező embereket, mint azok voltak, itt nem látok szívesen.
Ha a blogom nem elégít ki, akkor menj Homárra vagy az Old School blogra ott még talán most is engem szapulnak azok a férgek, Reactorral az élen!

_Amatőr_ 2020.04.21. 01:45:21

@Szubrina: Ne forgasd ki a szavaim, tudod, hogy értettem. Az értelmetlen mocskolódás nekem sem hiányzik.

Szubrina 2020.04.21. 01:54:08

@_Amatőr_: Figyelj, bármit mondasz itt ez arról szólt, csak én folyamatosan harcoltam velük, ezért volt érdekes...valóban esett a népszerűségem, olvasottságom, de ne ezért jöjjön ide bárki is.
Ráadásul random rakok ki bejegyzéseket van, h minden nap, de van, h egy hétig semmi...én ilyen vagyok...ez nem a sikerről szól...

_Amatőr_ 2020.04.21. 02:08:37

@Szubrina: No offense, a te blogod, azt csinálsz vele, amit akarsz...

Ahogy látom, az utóbbi pár hozzászólásomban éltél is a moderálási jogoddal

Szubrina 2020.04.21. 02:12:39

@_Amatőr_: Mi van? itt az összes kommented, utoljára akkor törölgettem, amikor még itt voltak kortez, meg a többi balfék.
Ha esetleg nem látod vmelyik kommented, nem miattam van, hanem szaraxik a blogmotor...nekem is már megvan a technikám, h tudok egyáltalán válaszolni egy kommentre, mert legtöbb esetben még azt se lehet csak úgy...

Szubrina 2020.04.21. 10:21:35

@kritikus intrikus: A kurvaság létezéséért egyedül a férfiak a felelősek. Hiába beszélsz ilyen lenézően erről. Ha nem lenne fizetőképes kereslet senki nem menne kurvának.
Te is egy álságos fasz vagy, mert fogadok, h az ágyban minden beteg szart elvársz (análszex pl.), de közben a csajod legyen szűz is mi?

Szubrina 2020.04.21. 12:10:01

@kritikus intrikus: @kritikus intrikus: A számból vetted ki a szót:D Igen egymást kúrnák seggbe, erre számtalan példa van pl. melegek növekvő száma, illetve egyesek nővé is műttetik magukat, mert nem jut nekik pina, így legalább másnak jusson, aki amúgy nem kapna. Továbbá elég nyomor neked, h magaddal kell együttélned.
Katasztrófatúristaként állítod be a magad a blogomon, közben meg a paplan alatt matyizol rám.

Szubrina 2020.04.21. 20:40:23

@kritikus intrikus: Mi értelme, h idejössz fröcsögni? Húzz el vmi szüzike, egyszarvús blogjára esetleg egy apácáéra!
Kámaszubrina
süti beállítások módosítása