Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kámaszubrina

2020. június 10. 23:33 - Szubrina

A férfiak már megint gyökerek

Bocs, de tényleg, ez nem feminista duma lesz, de cseszd meg. Biztos igazából a férfiak csodálatos lények valahol a szívárvány mögött, de a valóságos hétköznapokban, alantas férgek.

Nézzük pasi 1. írtam arról a pasasról, akibe egy hét leforgása alatt annyira belezúgtam, hogy csak na, de azért, mert olyan jeleket mutatott, úgy viselkedett, olyasmikről beszélt velem, tervezett velem stb...aztán ugye egyik pillanatról a másikra dobott. Erről itt olvashat, akit érdekel: Pasiügyek

Majd, amikor már úgy nagyjából kigyógyultam belőle, rámírt fészen: Nem és nem

És nem hiszitek el mire nem vetemedett az a genya, de már tényleg nem tudom minek nevezni, ugyebár kiment németbe dolgozni, de a korona vírus miatt ugye elveszítette kint a munkáját és visszajött. Első dolga volt engem felkeresni és újra próbálkozni, ÚÚÚÚÚGY baszod, h tudta ha vége lesz a koronának ő megy vissza németbe.

Csúnyán átvert, dobott, egyszer már felkeresett, de lekoptattam, de most újra...hát ha van pofátlanság a világon, akkor ez bizony az. anyád! Anyád! ANYÁD!

szivarvany.jpg

Nézzük a pasi 2-es számút, hát ez tudjátok még viszonylag friss, mondhatnám, hogy  Korona-szerelem volt itt a vége a szorinak: Csaje maradj magadnak, pont mostanában gondoltam, h hiányoznak a beszélgetések, de a faszi egy pillanat alatt kitörölte belőlem ezt a hiányt a kurva levelével, ha nagyon genyó lennék konkrétan idéznék belőle, de inkább csak mesélek a tartalmáról.

Amikor megláttam az e-mailjét a postaládámban, az első gondolatom az volt, h hm...mit írhatott és hogy reagálnék rá, majd eldöntöttem, h nem tudom, lássuk...gyorsan megnéztem az írásképet és az uccsó mondatot...vajon miről szól a levél, mivel láttam, h vannak benne röhögő smile-k gopndoltam, h valami fölényeskedő bántás lesz. Így ezek tudatában nagyon nehezen vágtam bele a soraiba, nekem ez a kudarcba fulladt ismerkedés fájó pont még, nem hiszem, h egy földön fekvőbe bele kéne rúgni. De hát emberünk nem így gondolta.

A sztorija lehet igaz is, de azért imádkozok, h inkább ne legyen az és nem a féltékenység miatt, mert nem, hanem, mert olyan szinten szánalmas, h beszarsz. Amikor beszélgettünk kiderült, h bennem az a legvonzóbb számára, azon kívül, h nagyon felizgatom a lényemmel, h kibaszott értelmes vagyok és okos stb...arra panaszkodott, h az eddigi barátnői olyanok voltak, h beállította őket a sarokba és akkor azok ott álltak. Vagy az egyik pl. úgy akart neki rántottát csinálni, h héjastúl betette a serpenyőbe a tojásokat és várta a csodát...

Szóval ezek után, ma azzal akart felvágni, h egy nemmondommeghányéves (de ne tudjátok meg "lolita") kislány könyörgött neki a 40 évesnek, h vegye el a szüzességét, amit állítása szerint elvett. És h én mennyire szar helyzetben vagyok nőként, míg ő férfiként ennyi idősen a legfaszább szituban van.

Ha önmagában ez a sztori tényleg olyan jó lenne, amilyen, akkor nem kéne megírnia nekem, érzek benne némi sértettséget ( emiatt:Vonzódom a főnökömhöz ) Mert ugye, ha minden olyan fasza, akkor ugye én a VÉNlány (38) eszébe sem jutnék, minek írná meg, ha egyszer olyan boldog "párkapcsolatban" van? így hát kamu is lehet, de igaz is lehet, nehéz eldönteni melyik eset a szánalmasabb. 40 évesen erre büszkének lenni, hát jó...de ezzel csak még inkább lejjebb süllyedt a szememben. Viszont akkor minek panaszkodik a bugyuta nőkre, ha megint egy ilyet újít be?

Nem irigykedek, tudom, h mindenből többet tudok nyújtani egy férfinak, ha akarok, ja hogy vannak cserébe elvárásaim, hát hja, aki csak kapni akar mehet a tinédzsereket kiszipolyozni, hát leszarom.

Áhh, tényleg férfi- nép az egész nemed egy szégyen úgy, ahogy van.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szubrina.blog.hu/api/trackback/id/tr8015803030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DorkNet 2020.06.11. 19:56:50

Igazán köszönet minden férfitársam nevében akikre ez mondjuk abszolut nem igaz. :)
Csak az nem fér a fejembe, hogy ha már egyszer dobott a jóember a ketteske vagy X ha emlékeim nem csalnak, akkor mi a viharnak írogat ilyeneket? Esküdni mernék rá, hogy vonzod a mentálisan sérült jószágokat.
Ne csüggedj, lesz ez még jobb is. ;)

Szubrina 2020.06.11. 19:57:29

@DorkNet: Nem vonzom a mentálisan sérülteket, hanem mind az, oszt jóvan.

dearx 2020.06.13. 06:23:55

@DorkNet Hát ecsém, ÉN nem vagyok lelki sérült. Szóval az igazság: a lényeg, hogy egy 40 körüli férfi ezerszer jobb heyzetben van, mint egy 40 körüli nő. Most emiatt lehet hisztizni, de a valóság emiatt nem fog megváltozni, ez az egyik. A másik, hogy Szubrina úgy gondolja, hogy ő többet tud nyújtani. A megveszekedett faszságokból nyilván :) Én úgy vagyok vele, hogy minden nő "hülye", azaz én sose az intellektuális társat kerestem egy nőben, mivel eleve egy férfi-nő kapcsolat nem erről szól(az ilyesmit barátságnak hívják). Na most mivel ez alapján adott, hogy egy nő úgymond "hülye" akkor meg hadd én döntem már el, kinek a hülyeségét tolerálom. És nyilván egy 20-25 évvel fiatalabbét fogom. Mert ÉN ezt megtehetem. A fiatalabbak azért is jobbak, mert nincsenek már annyira betokosodva az "elvárásaik". Szubrinának már akkor elvárásai voltak felém, amikor még nem is találkoztunk. Most ezt nyilván normális ember csak megmosolyogni tudja:) Mert ez eleve feltételezi azt a pozíciót, hogy a férfinak pitiznie kell a nőnek. Namost egy normális, igazi férfi soha a büdös életben nem fogja megtenni. Szubrina amúgy szerintem egy tök aranyos kis nő, nem is hülye, csak sajnos igazolja azt a tételt(és hangsúlyozom erről nem ő tehet), hogy az a nő, akit egyszer megfertőzött a feminizmus az menthetetlen.
Én meg pont azért(az érdekében) írtam neki, hogy mekora hatalmas szakadék tátong az elképzelései és a valóság között. Minél hamarabb felismerni ezt annál hamarabb lesz esélye egy jó és működő kapcsolatait kialakítani. Ha meg tovébbra is az önigazolást, meg a "geciférfiak" témát nyomja akkor egyszerűen egyedül marad. Kivel baszott ki? Nyilván csak magával.
Ajánlott olvasmány a témában: redstyleschool.blog.hu/2017/10/25/a_racionalizalo_horcsog

Szubrina 2020.06.13. 06:40:14

@dearx: Nem fogom exkuzálni magam a korom miatt. Az, h neked egy nálad két évvel fiatalabb nő helyett te mindig inkább egy 20-25 évvel fiatalabb bigét választasz, az a te szegénységi bizonyítványod. Illetve annak jele, h nem vagy igazán okos, mert nem vagy képes átlátni, h mennyivel többet adhat számodra egy FELNŐTT kapcsolat. Intellektuálisan, érzelmileg, szexuálisan és a gondoskodás szintjén is többet tudok adni, mint az a kis fruska, neki egyetlen ütőkártyája van az, h feszesek a mellei. Saját magadat fosztod meg attól, h megtudhasd, h a nők nem szexuális segédeszközök és, h ezért nem számít mi van a fejükben, pedig ha tudnád, h a szex is mennyivel jobb egy értelmes nővel, jesszus.
Az, h én azért gondolnék bármit a férfiakról, nőkről, magamról vagy a férfi-nő kapcsolatról, annak kurvára semmi köze a feminizmushoz, illetve rám nem közvetlenül hat, csak közvetve, ugyan is nektek férfiaknak kimosta az agyatokat, így rám is hatással van, ja. Tudod felelősségvállalás, ami nem megy nektek.
Viszont az, h te nem vagy képes áldozatot hozni egy kapcsolatért, az pont a feminizmus térnyerésének "köszönhető", mert te úgy gondolod, h egy nőért nem érdemes harcolni úgy, mint mondjuk a klasszikus mesében, h levágd a sárkány fejét, te azt gondolod vágjam le én, ha akarom, te leszarod. Ez apukám kibaszottul férfiatlan és ha te ezt nem látod, csak sajnálni tudlak.

Régen a tanyavilágban is a nők irányítottak a házasságokban, mert ugyan a család feje, mindig is a férfi volt, de a nő volt a nyak, amelyik a fejet forgatta és akkor még híre sem volt kis hazánkban feminizmusnak.

Te és én egy apró faszságon vesztünk össze, de valójában kiderült, h fundamentális probléma okozott szakadékot kettőnk közt, az, h te nem mertél őszinte lenni, nem merted kimondani, amit gondolsz.
Ha igaz a lolitás sztori, lehet, h még 5 percig jó lesz megdugni a ropogós puncit, de lelkileg szegény nem sokat adhat, arról nem is beszélve, h borítékolni tudom, h te viszont leamortizálod a kicsikét lelkileg.

Nyilván azért beszéltünk hónapokig, majd minden nap órákig, mert én is nagyon megkedveltelek, de az őszinteségből ne haragudj nem tudok engedni, ugye milyen elvárásaim vannak...bezzeg a fruskának hazudhatsz meg magadnak is, h huhh de jól jártál.

domináns 2020.07.07. 22:50:51

@Szubrina: láthatólag irigyled a fiatal nőket, szidod őket a fiatalságuk miatt, lebecsmérled őket, szerinted aki fiatal nőt baszik az csakis lúzer lehet mert nem öregebb nőt baszik egy komoly kapcsolatban stb. ... ebből az irigységet lehet kiolvasni. A férfiaknak a fiatalabb nők azért izgalmasabbak, mert feszes a testük, nincs szó itt komoly kapcsolatról, mivel annak is alapja a szex, ezt a "komoly kapcsolatos" dolgot még maguk a nők sem hiszik el, hiszen bárkivel megbaszatják magukat akár öt perc után a nyilvános wc-ben, ha éppen tetszik nekik, másokat meg évekig parkíroztatnak, mert nekik "komoly kapcsolat" kell.
Az idősebb nők a szexuális tapasztalatukat tudják felmutatni előnyként, a fejlettebb szopótechnikájukat, de sok esetben a fiatalabbak ebben is jobbak.

Szubrina 2020.07.07. 22:56:51

@domináns: Sztem nem irigylem a fiatalabb nőket, inkább bánom, h fiatalabb koromban olyan naiv voltam. Továbbá ki ne akarna örökké fiatalabb lenni?
Van egy fele az embereknek, akik arról akarnak meggyőzni, h a férfiak is emberek, nekik is van lelkük, de akkor jön egy olyan, mint te és mindig nyugtázom magamban, h ti nem emberek vagytok, hanem két lábon járó faszok.
Ezért is fogok egyedül elrohadni ebben a kurva életben, nekem ilyen érzéketlen pöcsfejek, akik csak azt nézik egy nőn, h milyen a technikája, a melle stb... nem kell, egyszerűen azt érzem, h én ennél sokkal magasabb szinten vagyok, minthogy ilyenekkel leálljak.
Kámaszubrina
süti beállítások módosítása